Almann Réka
Apukám nagyon szeretett fotózni, átélhettem a fürdőszobában a képelőhívást, így picit könnyebb volt megbarátkozni a fényképezés világával, hogy csak kölcsön kértem tőle a Zenit gépünket.
2021-ben elvégeztem a fotográfus képzést, mert zavart, hogy az utazásaim során nem sikerültek jól az általam készített fényképek. Természetesen érdekelt a fotózás, és szerettem volna megtanulni azokat az alapokat, ismereteket, amiket addig nem tudtam magamtól. Az iskolát hasznosnak tartottam, de az igazi tudás úgyis az, amire magunktól jövünk rá.
Innentől egyenes út volt az Egyesületbe, ahol egy remek társaságra, barátokra találtam, akikkel együtt utazunk, fotózunk, és tanulunk tovább.
Minden irányzatba belekóstoltam, azonban; a természet, virágok és az ajtók a kedvenc témáim.
Dienes Andrea
Gyerekkoromban nagyon szerettem rajzolni, festeni, érdekeltek a különböző művészeti ágak. Később felnőttként, háromszoros anyukaként már nem volt időm ezzel foglalkozni. Az alkotás viszont hiányzott az életemből. Viszonylag későn talàltam rá a fotozásra. Nagyjából 10 éve vettem gépet először a kezembe, de akkor még nagyon bonyolultnak tűnt a használata. Autodidakta módon kezdtem el fényképezni az internetről, könyvekből, illetve barátok, kiváló fotósok segítségével fejlesztettem tudásomat. Szeretem megörökíteni mindazt, amit szépnek látok, csodálok, vagy egy-egy emlékezetes családi pillanatot is, hogy később tudjunk rá emlékezni. Szeretek emberi arcokat fényképezni, eseményeken fotózni, utazásaink során látott érdekes tájakat megörökíteni, vagy szűkebb környezetemben is egy-egy apró természeti csodára bukkanni. Tájképeimnél gyakran egy festmény szerű hatás elérésére törekszem. A későbbiekben szeretném tovább fejleszteni magam, főleg a látásmódomat, a lényeglátást elsősorban, hogy észrevegyem mit érdemes valóban megörökíteni, képeimnek legyen mondanivalója, vagy szépségével ragadja meg a figyelmet. Számomra ez sokkal fontosabb cél, mint a tökéletes technikai tudás megszerzése.
Ihász Martin
Komáromi László
Valamikor régen fotóztam filmre, de ez a hobbi az idők során abbamaradt. Tizennégy éve kezdtem el újra fotózni, ekkor már digitális felszereléssel, de pár éve újra megérintett a filmes világ is, ismét kedvet kaptam hozzá. Van pár régi gépem azokat használom. Kedvenc fotós témáim: sport, épület, természet. 2018 óta vagyok a Panoráma Fotó Egyesület tagja. Jó csapat, szeretek ide tartozni.
Kontár Csaba Attila
1996-ban, egy kölcsön Praktika fényképezőgéppel, valamint 30 tekercs, 36 képkockás színes filmmel dokumentáltam indiai utazásom. Természetesen ez kevésnek bizonyult és kint is több tekercs filmet vettem. Nagyon élveztem a fotózást (természetesen az utazást is), de ezután jó pár év szünet következett. Igazából 2010 körül kezdem tudatosabban fotózni. Már 2011-ben, A WIKIPEDIA által rendezett Wiki Loves Monuments nemzetközi épületfotós pályázat hazai tíz legjobb fotósa közé kerültem és a szecesszió kategóriát sikerült is megnyernem. 2013-ban a sümegi várról készült képemmel a hazai legjobb négy közé kerültem. Ekkor határoztam el, hogy komolyabban kellene foglalkoznom a fotózással. 2016-ban végzett fotográfus lettem, miközben a pályázatokon indulást is megszerettem aminek eredményeként 2021-ben a FIAP (Nemzetközi Fotóművészeti Szövetség) A-FIAP minősítését, 2024-ben pedig az A-MAFOSZ címet értem el. Ebben az évben csatlakoztam az MFVSZ-hez is (Magyar Fotóművészek Világszövetsége).
Egyesületünk alapító tagjaként, a kiállítások szervezése, és a MAFOSZ képviselet tartozik a főbb feladataim közé.
Kovács Krisztián
Gyermekkoromban mindig szerettem volna fényképezni. Vágyakozva nézegettem a javarészt német reklám katalógusokat, amik tele voltak jobbnál jobb slr gépekkel. Sajnos sokáig ezek csak vágyak voltak. Amikor a digitális fotózás elkezdett teret hódítani, 2005-ben megvásároltam első komolynak mondható gépemet egy bridge gépet. A nagy álomra 2011-ig kellett várni, amikor az első dslr gépemet egy Nikon D5100 megvettem. Innen indult a fotózással az igazi kapcsolatom.
Természet és tájkép fotózással kezdtem, hisz ezek akkor kézenfekvő és elérhető témák voltak. Az évek alatt nagy fejlődésen mentem keresztül, köszönhetően a sok kép készítésének és ennek a baráti társaságnak, hiszen egymást is sarkalltuk a fejlődésre. Nem nagyon volt olyan téma a fotózásban, amibe ne próbáltam volna ki magam. A portré fotózáson át az akt, a glamour fotózástól egészen az esküvőig. Mindenhol a lehető legjobb képek készítésére törekedve.
Az elmúlt időszakban a pályázatokon való részvétel, pályázatokon való megmérettetés került előtérbe, és az ehhez szükséges megfelelő témájú és minőségű képek készítése
Nagy Erika
Történt, még 2012 környékén, hogy kutyatulajdonos lettem. Az ebtartás némi természetben tartózkodást igényelt és ez kedvemre való volt. Egyre több időt töltöttem házon kívül, kezdtem érdeklődni más élőlények után is és egy idővel azt tapasztaltam, hogy eme szépségeket szeretném megörökíteni is.
A fényképészet addig abszolút hidegen hagyott. Eleinte próbáltam fejben összerakni a képeket, keresni a jobb kompozíciókat. Aztán 2 év múlva megvettem életem első fotóapparátját. Egyből tükörreflexes gépet választottam. Fotózásom első pár évének képei akkor inspiráltak, ma már legszívesebben kitörölném. Sokféle stílust követtem, időbe telt mire magamra találtam.
A természetfotózás volt a kezdet, ma már leginkább fotózás céljából utazok. Legtöbbször Ázsiába, mert ott még lehet embereket fényképezni és szeretik is, ha fotózzák őket. Mindig is vonzott az idegen kultúra, emberek sokszínűsége. Az utca, építészet.
Munkámból adódóan sok szenvedéssel és tragédiával találkozom. Egy nehezebb nap után kiülni egy lesbe és várni a madarakat és fotózni őket a legjobb kikapcsolódás számomra. Nekem a fényképészet az önkifejezésen kívül a belső békét is jelenti. Szerencsésnek mondhatom magam, hogy megleltem ezt a csodálatos szabadidőtöltést és hogy tartozhatok egy olyan közösséghez ahol sokat tanulhatok és barátokra is leltem.
Gyakran indulok hazai és nemzetközi pályázatokon. Jó néhány érmet, oklevelet sikerült megszereznem.
Németh Margit
Németh Margit vagyok, az én történetem egy Smena-8-al kezdődött, amit szüleimtől kaptam születésnapomra. Gyermekkoromban sokat nyaraltunk a Balatonnál, ahová boldogan vittem a fényképezőgépemet, de természetesen Dunaújvárosban is sokat kattintgattam, hiszen a Dunapart közelében nőttem fel, a lehetőség adott volt. Maga a táj mindig elvarázsolt, az akkori havazások, havas fenyők, nyári záporok, felhők.
Felnőttként sok minden megváltozott. Hosszú szünet következett, a fényképezés csendben háttérbe szorult.
2020-ban azonban ismét megmozdult bennem valami, de komolyabban 2021 óta foglalkozom a fényképezéssel. Megvettem első DSLR gépemet és beiratkoztam egy fotósiskolába Budapestre, ahol az alapoktól kezdtem a tanulást. A fotózás mint pókháló, szőtte be magát a hétköznapjaimba. Ha nem is tudok minden nap kimenni a szabadba fényképezni, akkor képeket nézegetek, filmeket nézek híres fotósok életéről, fotózással kapcsolatos videókat nézek, olvasok, egy szóval folyamatosan tanulok.
Hogy mit fotózom?
A természet ma a legnagyobb inspirációim, az erdők, mezők, hegyvonulatok, vízpartok, érzem igazán, hogy ez több nekem, mint egyszerű hobbi. A szabad levegőn valahogy minden tisztább, könnyebb.
Négy év talán nem is olyan hosszú idő, mégis érzem a változást. Új barátok, ismerősök és mindegyikőjük hozzátesz valamit ahhoz, aki ma vagyok. Mindez természetesen a képeimen is látszik.
Pálfi László
Mindig érdekeltek a képzőművészetek, különösképpen a grafika, festészet. Fiatal koromban rajzolni tanultam, így rajzoltam, festettem. Ekkor még fotógép nem került a kezembe. Az már jóval később felnőttként, a főiskola elvégzése után történt meg és úgy is maradtam. Autodidakta módon képeztem magam, majd elvégeztem az OKJ-s fotográfus képzést.
Természetkedvelő emberként a természet- és tájfotózásban érzem a legotthonosabban magam, de nem ijedek meg attól sem, ha stúdióba kell vonulni vagy esetleg egy sporteseményt, koncertet kell fotózni. Nagy kedvencem a street fotózás és a történetmesélő fotográfia (storytelling).
Szívesen méretem meg a képeimet hazai és nemzetközi pályázatokon, szigorúan szakmai zsűri előtt, és sok elfogadás, kiállított kép mellett jó pár díjat is sikerült már begyűjtenem. 2024-ben megkaptam az A-FIAP minősítést.
2015-ben alapítottuk a dunaújvárosi Panoráma Fotó Egyesületet, amelynek azóta is vezetője vagyok. Nagyon büszke vagyok arra amit eddig elértünk, de elsősorban arra hogy egy nagyon jó baráti, összetartó közösséget sikerült kialakítanunk a fotográfia segítségével.
Tompai Árpád Topy
A fotózás iránti szenvedélyem egészen gyermekkoromig nyúlik vissza. Már kiskoromban a saját kis analóg fényképezőgépemmel rögzítettem a családi eseményeket és kirándulásokat, ez volt az első, izgalmas találkozásom a vizuális történetmeséléssel. Ez volt az első lépés, ami megalapozta az elkötelezettségemet a képalkotás iránt.
A tinédzserkoromban felfedezett technikai sportok azonnal a kedvenc témáimmá váltak. Ez a terület igazi kihívás volt, hiszen a gyors mozgás, a sebesség és az események folyton változó körülményeihez kellett alkalmazkodnom. Bár kezdetben csak szerényebb felszerelésem volt, mindig igyekeztem a legtöbbet kihozni az adott lehetőségekből, a vizuális élményt helyezve előtérbe. A sportfotózás számomra a pillanat erejének és a dinamika megjelenítésének művészete.
A digitális képalkotás világába a 2000-es évek elején léptem be. Ezt követően sok éven át akkreditált fotóriporterként tevékenykedtem – de ezt csak hobbi szinten végeztem, de elmondhatom, hogy rendkívül sokat adott mind kapcsolatok, mind technikai fejlődés terén.
A fotózás számomra nem csak a technikáról szól, hanem a pillanatok meglátásáról, a történetek elmeséléséről és az élet dinamikájának megörökítéséről, különösen fontosnak tartom az emberi tényezőt és az érzelmeket.
Egy-egy őszinte érzelem, a győzelem izgalma vagy a koncentráció pillanata teszi igazán élővé a képet. Egy váratlan, vicces momentum megörökítése könnyedséget és egyedi hangulatot ad a fotóknak.
Számomra a kép akkor teljes, ha nemcsak a valóságot rögzíti, hanem a hangulatot és az érzelmeket is átadja.
Ott voltam a Panoráma megalakulásánál és még egy rövid ideig. Kerestem a sportfotózás utáni lehetőségeket, témákat, hogy miben tudok kiteljesedni újra. Akkor nem találtam meg, szögre akasztottam a felszerelést. Nem búcsúztam el, csak pihentünk.
Innentől kezdve már csak a telefonnal rögzítettem, ami elém került, események, tájak, emberek. Kényelmes, gyors és praktikus volt, de valami hiányzott, még nem tudom, hogy mi, de határozottan hiányzott.
Most leveszem a felszerelést a szögről, és nyitok egy új fejezetet.
Tóth Judit
Tóth Judit vagyok, Dunaújvárosban élek. Régóta fotózgatok, de komolyabban akkor kezdtem el a fotózással foglalkozni, miután 2009-ben megvettem az első tükörreflexes gépemet.
Autodidakta módon kezdtem magam fejleszteni, tanultam meg a gépet használni. Nagyon sok fotót nézegettem, próbáltam ellesni mit és hogy kell fotózni, végül lassan kialakult a saját "stílusom" és látásmódom.
Mivel imádok a természetben lenni, ebből egyenesen következett, hogy a természetfotózás lett a nagy szerelem, főleg a táj és virágfotózás.
Számomra a fényképezés még mindig "csak" hobbi, amiben megtaláltam azt, hogy amikor fotózni megyek nincs tér és idő, megszűnik a külvilág, ami hatalmas ajándék a mai rohanó világban.
Egyesületünk egyik alapító tagja vagyok, valamint az elnökség tagja is a kezdetek óta.
Vainel Gyula
A filmes világban kezdtem a fotózás, ami egy igen komoly hobbivá vált rövid határidőn belül. Éveken keresztül ez volt a fő elfoglaltságom, amit saját fotólaboromban végeztem. A 2000-es években az analógról digitálisra való átváltáskor egy pár évig pihentettem a hobbit, de amikor elérhetővé vált egy komolyabb digitális váz újból előtérbe került a fotózás. A nyugdíjazásom után újból a fő elfoglaltságom a fotózás lett, ami tart a mai napig.
